„Mert művészet nélkül minek?” – a Darázs Fidelio díjat kapott!

A Darázs elnyerte a Fidelio egy éves támogatását az „ÜGY” kategóriában!
 
Az idén 20 éves Fidelio elkötelezett amellett, hogy hangot adjon az „ügyeknek”, és éppen ezért évente két olyan előadást választ, amelyek „fontos, kibeszéletlen, elhallgatott társadalmi ügyekről, problémákról szólnak, hogy a művészet eszközeinek segítségével elinduljon a gyógyulási folyamat.”
 
Óriási megtiszteltetés, hogy ennek a missziónak egyik kiválasztottja Darázs című előadásunk lett.
 
A Fidelio az előadásról, illetve saját missziójáról így fogalmazott:
 
„A Darázs egy fordulatokkal teli, lebilincselő történet, amelyben újra és újra feladni kényszerülünk előítéleteinket, míg végül bekúszik bőrünk alá a lényegi mondanivaló, a bullying, azaz az iskolai zaklatás. 

Bízunk benne, hogy kiállásunkkal segíthetjük a társadalmi traumák feldolgozását és a felelősségvállalás ügyét.
Mert a művészet gyógyír a léleknek, közösséget teremt, és képes katalizátorként hangot adni az egyén és a közösség mindennapjainak.
Hiszünk abban, hogy akinek fontos egy élhetőbb, jobb világ létrejötte, annak tenni is kell érte. S mi igyekszünk minden lehetséges eszközzel segíteni a társadalmi problémákra érzékeny alkotókat és előadásokat.”

A Fidelio cikk teljes terjedelmében itt olvasható.