Érkezik a Darázs!

Lebilincselő krimi két csodálatos színésznővel, egyenesen Londonból. Ősztől Darázs a fővárosban, együttműködésben a Kristály Színtérrel.

 

A Delta Produkció legújabb előadását hosszú évekig játszották óriási sikerrel Londonban. A Darázs különlegességét már a műfaja is jelzi, kétszemélyes krimi, amelyhez hasonló a hazai színházi palettán még nem volt látható. Morgan Lloyd Malcolm darabja Ördög Tamás rendezésében, Sodró Elizával és Kiss-Végh Emőkével a főszerepben debütált a 40 éves Kőszegi Várszínház nyári programsorozatában, és szeptember 30-ától látható Budapesten. A Kristály Színtérrel közös produkció vállaltan törekszik a szórakoztatáson túl a társadalmi felelősségvállalásra is. 

Létezik egy bizonyos darázsfajta, ami csípésével olyan erős idegmérget juttat áldozata szervezetébe, hogy az percekre lebénul. Még egy ember is. Állítólag ez a csípés okozza az egyik legnagyobb és legelviselhetetlenebb fizikai fájdalmat. Fiatalkori traumák is lehetnek ennyire fájdalmasak? Mi mindenre vagyunk képesek, hogy szabaduljunk tőlük?

A történet két egykori osztálytárs újbóli találkozását meséli el. Gócpontja, a krimi maga, a két nő közös iskolai múltjában gyökerezik, ahol a gyerekkori emlékek immár sérelmek és traumák lenyomataként köszönnek vissza, és határozzák meg a felnőtt létüket, személyiségüket, ezzel együtt jelenidejüket. És mi a végeredmény? Egy gyilkosság.

Fotók: Gordon Eszter

A Darázs egy fordulatokkal teli, lebilincselő történet, amelyben újra és újra feladni kényszerülünk előítéleteinket, míg végül bekúszik bőrünk alá a lényegi mondanivaló, a bullying, azaz az iskolai zaklatás.

„Én tényleg csak egyetlen dolgot kívánok, de őszintén: hogy az emberek bárcsak kedvesebbek tudnának lenni egymáshoz! De van bennem valami, ami azt súgja, hogy a kedvesek a sor végén maradnak. A jóság, mint olyan, nem működik. Lehet, hogy tévedek. Tévedek?”

A Darázs mondanivalóját tekintve és műfaji szempontból is hiánypótló előadás, fontos társadalmi-kulturális felelősségvállalás is. Segít megérteni és felnyitni szemünket a szociális viszonyrendszerekben rejlő problémákra, mindannyiunk múltjában gyökerező kérdésekre. Segít megérteni a személyes- és közösséget formáló motivációk lelki hátterét, indíttatását és mindezek mentén felteszi a kérdést: mit tehetünk mi, és mit tehet a társadalom a kamaszok védelméért, a traumák elkerüléséért. Célunk, hogy az izgalmas, fordulatokkal teli, megrázó, de a humort sem nélkülöző előadással gondolkoztassuk el nézőinket, helyezzünk napirendre egy fontos témát, és találjunk válaszokat az elhallgatott kérdésekre.

A kőszegi premiert követően az előadás augusztus 3-án látható az Ördögkatlan Fesztiválon, majd szeptember 24-én a Váci Dunakanyar Színházban. Az előadás szeptember 30-ától látható Budapesten, a margitszigeti Kristály Színtérben.