Előadások
Az előadásról
2015-ben indult útjára az Operabeavató, amelyet Dinyés Dániel először az Ördögkatlan Fesztiválon mutatott be, ezután a Katona József Színházban volt látható, majd korábbi helyszíneit kinőve önálló életre kelt. A Delta Produkció rendhagyó előadás sorozata évek óta telt ház előtt bizonyít, és teszi mindenki számára élménytelivé az opera műfaját. A cél, hogy a színházkedvelő, a már operarajongó, vagy még operafélő és a szórakozni vágyó néző számára is egyedülálló élményt nyújtson.
A beszélgetős koncerteken olyan összefüggések után kutatnak az alkotók a legismertebb művekben, amelyekre egy szokványos opera előadás alatt nincs lehetősége a hallgatónak. Aki már járt Operabeavatón tudja, hogy nincs két egyforma előadás. Göttinger Pál az operai próbafolyamatba enged betekintést, míg Dinyés Dániel a történeteivel varázsol kontextust a zene köré. Mindennek középpontjában az improvizáció áll, a néző előtt próbált jelenetekkel nem csak egymást, de a közönséget is megnevetteti a csapat. A minden alkalommal egyedi, megismételhetetlen estéhez nemzetközileg is elismert operaénekesek társulnak.
A legnagyobb operákat humoros és közérthető formában bemutató, népszerű sorozat a 2022/23-as évadban, a Magyar Zene Házával együttműködésben, Erkel Ferenc Bánk bán című művét szedi ízekre, méghozzá úgy, ahogyan egy szokványos operaelőadás során nem nyílna lehetőség.
Ezzel párhuzamosan indult el az Operabeavató új sorozata, A rendező közbeszól, amely nem egyetlen mű végigtárgyalását tűzte ki célul, hanem egy-egy hívószó, az operajátszás alapfogalmai (Pl.: hazugság, szenvedély, álruha, gyilkosság) köré épül játékos, szórakoztató formában, az adott este témájához választva részleteket a teljes operairodalomból.
A rendező közbeszól című sorozat 2022 szeptemberétől a 6színben látható, a Bánk bán egész évadon át tartó elemzésének helyszíne a Magyar Zene Háza.
“Hogyan legyen a zene mindenkié? Hogyan legyen a színház mindenkié? Aki eljön egy Operabeavatóra, mindkét kérdésre választ kaphat. Csapatunk nem állít kevesebbet, mint hogy e két dolog – zene és színház – egyesülése, az opera, bárki számára érthetővé és élvezetessé tud válni. Jöjjön el és tesztelje magát: vajon ön MINDENKI?”
Az előadások hossza 180 perc, egy szünettel
14 és 100 éves kor között mindenkinek ajánljuk
Alkotók
Zenei vezető: Dinyés Dániel
Rendező: Göttinger Pál
Rendezőasszisztens: Czaba Eszter
Producer: Kövesd Zsuzsa, Gerlóczi Judit
Az Operabeavatóban többek között olyan élvonalbeli operaénekesek vesznek részt, mint például Bordás Barbara, Bucsi Annamária, Gábor Géza, Horváth István, Kolonits Klára, Kovács István, Nánási Helga, László Boldizsár, Szélpál Szilveszter vagy Tötös Roland
Kritikák
- Café Momus – Opera, klasszikus szabályoktól függetlenül II.
- Magyar Narancs – Dinyés Dánielék
- Fidelio – Így kell Mozartot a Balatonhoz vinni: Operabeavató volt Füreden
- Index – Egy beavatási szertartás, amin többször is részt akarunk venni
- Magyar Narancs – Így lehet közel hozni az operát a laikusok számára
- Papageno – A Bánk bánnal folytatódik ősszel az Operabeavató
- mezeinezo.blog.hu – Operabeavató a 6Színben – „Ma este nem lesz baj, avagy a túlhabzó Mozart”
- Index – A legjobb dolog, amit színházban láthatunk
- Nők Lapja – Nem rajongsz az operáért? Ezt akkor is látnod kell
- Magyar Nemzet – A próbafolyamatokon innen és túl
- Prae – Cigányzene : a Magyar Nemzeti Opera esszenciája
Interjúk
Játszóhely
6szín
1066 Budapest, Jókai u. 6.
szervezes@6szin.hu
+36 20 546 8766
6szin.hu
Magyar Zene Háza
1146 Budapest, Olof Palme stny. 3.
info@zenehaza.com
+36 70 799 9449
magyarzenehaza.com/