Hova fordulhatok segítségért a II. Kerületben?
Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat Család és gyermekjóléti Központ
A II.kerületi Önkormányzat személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti alapellátást biztosító intézménye, amely a kerületben élő lakosok számára ingyenesen nyújtja szolgáltatásait.
A szociális segítő munka célja az önkormányzat területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, illetve krízishelyzetbe került személyek, családok életvezetési képességének megőrzése, az okok megelőzése, valamint a krízishelyzet megszüntetésének elősegítése.
„Intézményünk célja, hogy a hozzánk fordulók a segítségnyújtás mellett figyelmet, megértést és biztonságot is kapjanak. Szolgáltatásainkat holisztikus megközelítéssel és a kor kihívásaira nyitottan végezzük – külön figyelmet fordítva arra, hogy online felületeinken is egyre több, naprakész hasznos információt nyújtsunk.
Hisszük, hogy a családok támogatása, a gyermekek jóllétének biztosítása, valamint a közösségek megerősítése közös felelősség – és egyben lehetőség is a jövő építésére. Kiemelt célunk úgy megtámogatni a családokat, hogy az biztonságos hátteret tudjon nyújtani egy gyermek fejlődéséhez.” – Hábencius Judit intézményvezető
Családsegítőink a Horvát u. 2-12. címen tartanak ügyeletet.
1027 Budapest, Horvát u. 2-12.
Telefon/Fax: +36/1-225-7956, +36/70-332-7824
E-mail: csgyk@csgyk02.hu
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő, Csütörtök: 14:00-18:00
Kedd, Szerda: 10:00-18:00
Péntek: 10:00-14:00
ÓVODAI ÉS ISKOLAI SZOCÁLIS SEGÍTŐK
Az óvodai- és iskolai szociális segítők közvetlen elérése: +361-794-7855
Az óvodai- és iskolai szociális segítő tevékenységet a
1027 Budapest, Erőd utca 11. és a
1028 Budapest, Rezeda utca 10. szám alatt
végző munkatársaink óvodai-bölcsődei területi elosztása az alábbi linken elérhető, letölthető.
https://www.csgyk02.hu/hu/kozpont/ovodai-es-iskolai-szocialis-munka
Hogyan tud segíteni az óvodai- és iskolai szociális segítő?
A szociális szakember célja az óvodás és iskoláskorú gyermekek, fiatalok szociális fejlesztése, sikeres iskolai előmenetelének támogatása, egészségfejlesztése, illetve veszélyeztetettségük megelőzése.
Az óvodai és iskolai szociális segítő a gyermeknek, a családjának és az intézmény pedagógusainak nyújt támogatást olyan módon, hogy egyéni tanácsadást, segítő beszélgetést biztosít a számukra nehézséget okozó élethelyzetek felismerésében és kezelésében az adott intézményben.
Csoportos foglalkozásokat szervez és tart a biztonságos és támogató kortárs kapcsolatok és terek kialakításának érdekében (pl. kortárs bántalmazás, áldozattá válás megelőzése, önismereti foglalkozás, drogprevenció, szexedukáció terén).
Közvetítés tanár-diák, szülő-gyermek, szülő-tanár kapcsolatban: a szociális segítő közvetítőként segíti a nehézséget okozó konfliktusok megbeszélését és rendezését.
Információnyújtással az elérhető szolgáltatásokról (pedagógiai, pszichés, szociális), jogokról, a szociális rendszer működéséről, szükség esetén tájékoztatást nyújt a szociális ellátásokról és intézményekről.
Súlyos veszélyeztető helyzetben, elhúzó családi konfliktusok esetén, mint jelzőrendszeri tag delegálja a családot a család- és gyermekjóléti szolgálathoz.
Milyen problémával lehet a szociális segítőhöz fordulni?
- Óvodához, iskolához köthető problémákkal, pl. beilleszkedési nehézségek, szorongás, tanulási nehézségek, motiválatlanság, konfliktus a kortársakkal, konfliktus a pedagógusokkal, magatartási problémák.
- Gyermeknevelési kérdésekben pl. önállótlanság, szófogadás kérdése, otthoni feladatok és leckeírás, szülő-gyermek konfliktusos viszonya.
- Családon belüli problémák pl. bántalmazás, szülők közötti veszekedés, válás, veszteség, anyagi nehézségek, túlzott alkoholfogyasztás, szerhasználat.
A szociális segítőt a gyermekek és a szülők önként is megkereshetik.
PSZICHOLÓGIAI KONZULTÁCIÓ ÉS ÉLTVEZETÉSI TANÁCSADÁS
A pszichológiai tanácsadás egy olyan eljárás, amely az élet számtalan területén sikerrel alkalmazható, segíti a lelki közérzetet, a kapcsolati nehézségeket és az életvezetési nehézségeket érintő problémák kezelését.
A tanácsadás akkor lehet sikeres, ha az igénybe vevő motivált és tartósabban el tud köteleződni a rendszeres konzultációk mellett.
Leggyakrabban felmerülő problémák, amivel a pszichológust szokták felkeresni:
SZÜLŐK:
- gyermeknevelési kérdések
- pár-, illetve szülő – gyerek kapcsolatban jelentkező konfliktusok
- önértékelési zavarok
- szorongás és stresszhez társuló problémák
- válás után egyszülős nevelésben felmerülő gondok
- váratlan krízisek, veszteségek, gyász feldolgozása
GYEREKEK:
- iskolai problémák
- kamaszkori önismereti kérdések, önértékelési zavarok, nemi identitással kapcsolatos problémák
- pályaorientáció
- kortárs kapcsolatok hiánya, társas szorongás
- családon belüli konfliktusok
- testvérféltékenység
Jelentkezés módja:
Retek Diana mentálhigiénés koordinátornál a +36/20-804-5509 számon, vagy a retek.diana@csgyk02.hu e-mail címen.
Időpontok:
Előzetes egyeztetés alapján
ERŐDTÉR KREATÍV IDŐTÖLTŐ MŰHELY
Az Erődtér a II. kerületi Család- és Gyermekjóléti Központ közösségi tereként működik, 12-20 év közötti fiatalok számára.
A hely által nyújtott szolgáltatások közé tartozik többek között a csocsó, billiárd, ping-pong, darts, társasjátékok, számítógépek, xbox, és wifi, melyek nyitvatartási idő alatt használhatók. Ezen kívül heti rendszerességgel tartunk filmklubot, teaházat, társasjáték délutánt, főzőklubot és önismereti csoportfoglalkozásokat. Havonta egy szombaton szabadidős programra megyünk, melyet az idejárók érdeklődéséhez igazítunk.
A széleskörű programok mellet lehetőség van kötetlenül itt lenni, megismerni az Erődteres csapatot, barátságokra szert tenni. A nyári szünidőben többféle táborozási lehetőséget biztosítunk fiataljaink számára, melyet térítésmentesen vehetnek igénybe.
Az Erődtér immár több éve az Iskolai Közösségi Szolgálat terephelyéül is szolgál.
Kövess minket a FACEBOOK-on és az Instagram-on!
Cím: 1027 Budapest, Erőd utca 11. (bejárat a Varsányi Irén utcai kiskapu felől)
Telefon: +36-1-792-0192
Email: erodter@csgyk02.hu
Nyitva tartás:
H-CS: 13-18 között
havonta 1 szombati program.
Készenléti telefonügyelet
A Család- és Gyermekjóléti Központ, a nyitvatartási időn túl telefonos készenléti ügyeletet működtet. A felmerülő krízishelyzetekben történő azonnali, szakszerű segítségnyújtás, tanácsadás, vagy tájékoztatás céljából.
A készenléti ügyelet telefonszáma:
06-70/455-1776
Munkanapokon 18.00 órától reggel 8.00 óráig,
hétvégén és ünnepnapokon 0-24 óráig hívható.
Gyermekek napközbeni felügyelete
A gyermekek napközbeni ellátásaként a családban élő gyermekek életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását kell megszervezni azon gyermekek számára, akiknek szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni.
A napközbeni gyermekfelügyelet ellátáshoz és szolgáltatáshoz tartozó tevékenységek
A napközbeni gyermekfelügyelet szervezését és lebonyolítását a 15/1998.(IV.30.) NM rendelet 51.§, valamint a mindenkori önkormányzati Rendelet szabályozza.
A napközbeni gyermekfelügyelet térítési díj köteles, mértékét a mindenkori önkormányzati Rendelet melléklete tartalmazza.
Az ellátottak köre
A napközbeni gyermekfelügyeletet minden II. kerületben élő (bejelentett vagy tartózkodási hellyel rendelkező) lakos a következő esetekben veheti igénybe:
- ikerszülés esetén,
- három vagy több gyermekes családban újabb gyermek születése esetén,
- kisgyermekes családban a gondozó szülő betegsége esetén,
- gyermek betegsége esetén, ha fennáll a veszélye, hogy a szülő munkáját, munkalehetőségét elveszti,
- gyermeket (gyermekeit) egyedül nevelő szülő esetén, ha a szülő munkát végez, illetve munkába állása érdekében a munkaügyi központ által támogatott képzésben, átképzésben részesül, és annak időbeosztása akadályozza időlegesen a gyermek ellátását,
- egyéb esetekben.
A napközbeni gyermekfelügyelet koordinátori feladatait intézményünkben Courage Hajnal végzi. Elérhetősége: 06-20/233-5078, vagy kassay.hajnal@csgyk02.hu